Na, visszatértem a kirándulásból. Pénteken volt az utolsó alkalom asszem, h írtam a blogba. Már nem is tudom, mi volt aznap. Egy biztos, h hívtak bulizni, de végül nem mentünk, hanem itthon maradtunk. Az volt az első este, h Caleb itt aludt a házban, aztán vele beszélgettünk, meg TVztünk, jól elvoltunk. Szombaton pedig kora reggel indultunk egy kis faluba, Real de catorce-be. Béreltünk 2 autót, és úgy mentünk, végül 6an, 5 fiú, meg én. A másik kocsit egy mexikói srác vezette, Beto, és vele ment még 2 ír srác, CEMSesek, mi pedig úgy, h Mitul vezetett, meg én, meg egy szlovák srác, aki Prágában tanul. 5 órás út volt kb odaérni, de gyönyörű volt. Hatalmas hegyek mellett mentünk el, mexikói sivatagban. Voltak olyan helyek, ahol pálmafák nőttek, meg olyan fák, amiket még sose láttam előtte. Meg hatalmas kaktuszok voltak mindenhol. Tök érdekes, mikor a semmi közepén volt egy kis falu, az összes ház kerítése kaktuszból volt. Jó megoldás, nem hiszem, h vki azon át akarna mászni J Na, mindegy, aztán megérkeztünk. Tényleg nagyon szép kis falu, a hegyekben, 2700 méter magasan. Egy probléma volt. Nekem senki sem mondta, h a hegyekbe megyünk. Csak annyit mondtak, h délre. Szóval, én a kis szandimban mentem, és nem vittem más cipőt, mivel elég meleg volt itt mostanában. Ez a falu pedig teljesen macskaköves, dimbes-dombos, alig tudtam menni, úgy csúszkáltam. Annyira nem volt meleg, de azért egész jó idő volt úgy is. Egészen délután 6ig, amikor is elkezdett beborulni. Minden helyi lakos erre elkezdett menekülni, rohantak haza. Nem is értettük hirtelen. Aztán megértettük.. 5 perc alatt kb hurrikán erejű szél alakult ki, vágta az arcunkba a homokot, aztán utána elkezdődött a jégeső.. Ilyet még nem is láttam. Kb egy órán keresztül esett, és ilyen 1-1,5 centi átmérőjű jegek estek.. Nagyon durva volt, ilyet még tényleg nem láttam. kb 5-10 centi jég leesett egy óra alatt. Szerencsére ekkor otthon voltunk, elég durva lett volna, ha elkap minket útközben. A szállásunkról annyit, h egy szobában aludtunk 6an, 3 franciaágy volt, én Mitullal aludtam egy ágyban. A takarók is kétszemélyesek voltak, így azt is meg kellett osztani. Mitul hihetetlen volt, állandóan lehúzta rólam a takarót. De komolyan. Még az a szerencse, h volt rajtam 3 póló, meg egy pulcsi, dupla zokni, melegítő, így csak 30 percenként ébredtem fel arra, h nem vagyok betakarózva. Na, visszakanyarodva a jéghez. A szobában nem volt áram, nem volt a hotelben se kaja, se semmi, szóval ücsörögtünk ott kb egy órát a sötétben, utána viszont el kellett indulni. Hát remek volt a kis szandimban.. Már olvadt a jég, szóval jégdarabok között, jeges vízben sétálgattam szandálban. Annyira lefagytak a lábujjaim, h mozgatni is alig tudtam már őket. Viszont vettünk pár zoknit végül, meg a bárban, ahova mentünk, kértem egy üveg meleg vizet, arra tettem a lábam, és így megúsztam a megfázást. Utána átmentünk még egy helyre, egy helyi kiskocsmába, ahol karaokéztunk este a helyi arcokkal. 15en voltunk kb összesen, de nagyon vicces volt J Aztán másnap meg elmentünk egy lovas kirándulásra. Mindenki kapott egy lovat, és feljebb mentünk a hegyekben, egy elhagyatott várost megnézni. Szuper volt ez a kirándulás, olyan lélegzetelállító helyeken jártunk, h nem is igaz. Próbálok feltölteni képeket, h lássátok ti is. Aztán utána jöttünk haza. Útközben elkapott minket még egy jégeső. Uh, nagyon durva volt, majdnem volt egy karambolunk is. Mikor esett a jégeső, épp autópályán mentünk. Itt viszont ez úgy volt, h 2x2 sáv, középen meg mondjuk egy kb 5 méteres füvesített sáv. A mi oldalunk araszolt Monterrey felé, a kijövő forgalom viszont normálisan tudott haladni. Az út viszont nagyon csúszós volt, és egy szembejövő Audi megcsúszott, leszállt az útról, a füves részre, és pont felénk száguldott. Vagy minket, vagy az előttünk lévő kocsit kapta volna el (abban ültek az ír srácok meg Beto), viszont az utolsó pillanatban, mikor a füves rész széléhez ért a kocsi, a sofőr vhogy meg tudta fogni, és végül továbbcsúszott a füvön még kb 50 métert, és utána meg tudott állni. Elég meredek volt.. De semmi bajunk nem lett szerencsére.
Más: vagy poloskás az ágyam, vagy ahol megszálltunk a kisfaluban, az volt poloskás, vagy allergiás vagyok vmire. Tiszta csípés-kiütés a kezem, a derekam, a hátamon is van, a nyakamon, és ma reggel tovább terjedt az arcomra.. Nagyon viszketnek. Éjszaka nem aludtam egy csomószor, mert felébredtem rá, h mennyire viszketnek. Az igazat bevallva, elég csúnyán ki is vakartam a kezemen lévőket.
Megint más: ma reggel nagyon zuhogott az eső, hömpölygött a víz az utcán, így nem volt semmi, amit csinálhatnánk (ezért is írok ennyit, mert nincs más dolgom J ), így kitakarítottuk a házat. Nem mondom, h tökéletes lett, Mitult még kicsit tanítani kell, h kell takarítani (mivel azt mondta, google translatorral olvasni fogja a blogot: Mitul, a lelkesedésed azért nagyra értékelem J ). Most meg lassan el kell indulni vmi kaját keresni, kezdek elég éhes lenni. Na, asszem be is fejezem. Puszi mindenkinek!
jaj, még egy, ezt le akartam írni. Itt Mexikóban tilos az utcán inni. És hétvégén, amíg mi nem voltunk itthon, volt egy nagy buli, és az egyik srác ivott az utcán, meg voltak még vele páran. Bevitték őket az őrsre, ott töltötték az éjszakát, meg fizettek fejenként kb 10 ezer ftot. Az a srác, aki ivott, elég beszólogatós típus, szal lehet mondott is vmit, ugyanis őt megmotozták, le is vetkőztették, meg ilyesmi. Mexikói zsaruk.. Mindenki mondja, h próbáljuk meg őket elkerülni amennyire tudjuk.